
A beépített karbon jelentősége nő az építőiparban
A BBJ – Budapest Business Journal e heti greenbusiness különkiadása a hazai ingatlanszektor esg-megfelelését veszi górcső alá.
A környezeti engedélyeztetés részét képezi az előzetes vizsgálat, illetve környezeti hatásvizsgálat, melynek eleme az éghajlatvédelmi szakvéleményt tartalmazó klímavédelmi fejezet. A klímavédelmi fejezetben be kell mutatni, hogy a tervezett tevékenység milyen mértékben kitett az klímaváltozással összefüggő hatásoknak. A dokumentumban értékelésre kerül a tervezett tevékenységre vonatkozóan a telepítési helyen és a feltételezhető hatásterületen az éghajlati tényezőkből származó kitettséget és azt alátámasztani legalább az elmúlt harminc évre vonatkozó klímamodellekből származtatható és legalább harminc évre előrejelzett adatokkal. Az éghajlatvédelmi fejezetben nemcsak érzékenység-elemzésre és a kitettség értékelésére kerül sor, hanem a lehetséges hatások kockázatelemzésére is, melyhez a Kormányrendelet és a kapcsolatos tudományos irodalom jelenleg kevés támpontot ad.
A klímavédelmi fejezet szükségességének alapja a 314/2005. (XII.25.) kormányrendelet 2017-es módosítása, melynek célja, hogy az Európai Unió éghajlatvédelmi célkitűzéseivel összhangba hozza a magyarországi klímavédelmi törekvéseket és ösztönözze azok gyakorlati megvalósítását.
A klímavédelmi értékelés alapja a Klímapolitika Kft. által készített Klímakockázati Útmutató, illetve kisebb projektek esetén a Magyar Mérnöki Kamara által készített útmutató szerint ellenőrizendő lista alkalmazása. Megtörténik a létesítmény érzékenységének értékelése, melyben az éghajlatváltozás elemeinek a beruházásra és annak szolgáltatásaira gyakorolt hatásai kerülnek feltárásra. A klímavédelmi értékelésben sor kerül a telepítési hely és a feltételezhető hatásterület kitettségének értékelésére is, mely során az adott beruházási helyszín éghajlati veszélyeknek és kockázatoknak való kitettségét határozzák meg. Ennek két lépése van: a jelenlegi és múltbéli éghajlati körülmények melletti kitettség vizsgálata és a jövőbeli, megváltozott éghajlati körülmények melletti kitettség értékelése
A klímavédelmi fejezet részét képező kockázatelemzést két lépésben szükséges végrehajtani, előzetes elemzés és részletesebb elemzés, melyben a sérülés, kár, veszteség, funkciók ellátásában bekövetkezett negatív hatások lehetőségének kockázatát elemezzük.
A dokumentum kitér a tevékenység éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodására és az adaptációs intézkedésekre, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának értékelésére a tervezett tevékenység kapcsán.
A BBJ – Budapest Business Journal e heti greenbusiness különkiadása a hazai ingatlanszektor esg-megfelelését veszi górcső alá.
2023. július 25-től hatályos a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. Törvény, ami a magánszektorra is vonatkozik.
Az Európai Bizottság 2023. július 31-én elfogadta az ESRS (Európai Fenntarthatósági Jelentési Szabványok) első sorozatát.
Töltse ki az alábbi űrlapot, és csapatunk örömmel segít kérdései, észrevételei kapcsán.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a weboldal a következő további sütiket használja:
Statisztikák
Külső média
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
More information about our Cookie Policy