

Körkörös gazdaság és erőforrás gazdálkodás
Nem engedhetjük bolygónk erőforrásainak vég nélküli kihasználását, hiszen egyes anyagok csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, és nem minden gazdaság juthat hozzá az összes erőforráshoz. Ennek megfelelően elengedhetetlen egy körkörös gazdaság kialakítása, a termékalkatrészek újrafelhasználására, valamint az újrahasznosított anyagok hatékonyabb használatára.
Az erőforrások problémáját illetően az alábbi környezetvédelemmel kapcsolatos fő tendenciák látszanak kirajzolódni a következő évekre:
• Az Európai Unió körkörös gazdasági csomagja, összhangban több egyesült államokbeli, így például az Ellen McArthur Alapítvány Circular Economy 100 nevű kezdeményezésével
• Kisméretű műanyag részecskék az élelmiszerláncban és a környezetben, olyan problémákkal párosulva, mint a nagy csendes-óceáni műanyagsziget
• Élelmiszer-hulladék csökkentése
• Termékek és gyártási eljárások optimalizálása az erőforrások felhasználásának vonatkozásában
A gazdasággal kapcsolatos legfontosabb trendek az ellátási lánc biztonságát és ritka, nehezen hozzáférhető anyagok vagy vegyületek helyett használható alternatív megoldások kifejlesztését célozzák, előtérbe helyezve a fenntartható ellátási láncok kérdését.
Végeredményben egy igazán fontos kérdés marad. Fel tud-e készülni megfelelően egy szervezet a körkörös gazdaság problémáinak kezelésére, különösen azoknak a speciális területeknek az esetében, amelyek felé a jövőben kíván elmozdulni?
Milyen előnyökkel jár ez?
• Az erőforrás menedzsment problémáinak átfogó kezelése, a költségektől kezdve, a készletek rendelkezésre állásán át, egészen az ellátási láncban rejlő kockázatokig bezárólag
• Régmúltra visszanyúló tapasztalat a csomagolóanyag-hasznosító rendszerek megszervezésében és optimalizálásában, országos és vállalati szinten egyaránt
• Költségcsökkentés a gyártási folyamatokban anyagáramlás alapú költségelszámolás használatával
• A vállalati hulladékgazdálkodási költségek, valamint a regionális hulladékkezelési megoldások optimalizálása
Szolgáltatásaink
Sikertörténetek
- Egy nemzetközi italgyártó vállalat számára 44 különböző országban világszerte, az italcsomagolás hasznosításából és újrahasznosításából származó részesedési adatokat gyűjtöttük össze és végeztünk átfogó vizsgálatot. A statisztikák olyan speciális és nemzetközi megoldásokat is jelentő anyagokat elemeztek mint, üveg, alumínium, acél, műanyag és egyéb komponensek.

- Összefoglalót írtunk fenntartható műanyaghulladék-gazdálkodásra vonatkozó tényekről és kritériumokról a Plastics Europe számára
- Egy nemzetközi italgyártó cég megbízásából több anyag, köztük üveg, alumínium, acél vagy műanyag hasznosítására és újrahasznosítására vonatkozó kutatásokat végeztünk 35 európai országban. Ez a projekt magában foglalja a releváns adatok összegyűjtését, értékelését és leírását, valamint egy, az adatok frissítésének a jövőben történő szabványosítására alkalmas auditálható folyamat kialakítását
- Egy osztrák csomagolási újrahasznosítási rendszer működésében részletesen értékeltük a csomagolás hulladékmegelőzéshez és a megnövekedett erőforrás-hatékonysághoz való hozzájárulását
- Egy osztrák székhelyű kiskereskedelmi csoport esetében, megvizsgáltuk és optimalizáltuk a hulladékártalmatlanítási költségeket, így támogatva az ebből származó költségek csökkentését. A méréssel hozzájárultunk a vállalat munkatársainak környezettudatos gondolkodásának kialakításához, valamint tanácsadást adtunk a helyszíni hulladékok szelektálási folyamataiban is.
Ügyfeleink
SPAR (Ausztria) Coca-Cola HBC Plastics Europe
ARA Altstoff Recycling Austria Austrian Federal Ministry of the Environment
Kapcsolat
Bajnóczki Csongor – körkörös gazdaság bajnoczki.cs@denkstatt.hu
Jenei Attila – ügyvezető
jenei.a@denkstatt.hu