

Szén-dioxid kibocsátás csökkentése és üzleti stratégiák
A gazdaság szén-dioxid kibocsátásának csökkentését a befektetők kezdték el ösztönözni a közelmúltban. Ennek során a kiszemelt befektetésekhez tartozó üzleti tervek mindkét oldalát megvizsgálják:
- Először is mérsékelni kívánják annak kockázatait, hogy olyan vállalatba fektessenek, amely piaci szempontból idejét múlt és szembemegy a nemzetközi politika fő irányával, illetve a társadalom által megfogalmazott igényekkel.
- Másodszor, olyan vállalatokban szeretnének szerepet vállalni, amelyekben növekedési potenciált látnak, az általuk alkalmazott új technológiák alkalmazásának, a társadalmi igények kiszolgálásának és a jövőbe tekintő piacok által megkövetelt szolgáltatásoknak köszönhetően.
Nem kérdés, hogy számos más fontos elem is szerepet játszhat az üzleti modellek alakításában, mint például a digitalizáció, a robotika és a demográfiai változások. Korunk egyik legnagyobb tanulsága, hogy ha nem tudjuk vállalatunkat időben a piaci igényekhez igazítani, akkor már nem lesz lehetőségünk visszatérni a játéktérre. Itt lesz szerepe a fenntarthatóság szempontjából kritikus területeknek. Ezek már a fejlesztés egy nagyon korai szakaszában is megmutatják, hogy a társadalom igényei hogyan változnak és tökéletes hajtóerőt jelentenek új üzleti stratégiák kidolgozásához. A szén-dioxid kibocsátás csökkentése az egyik olyan tényező, amely alapjaiban tudja megváltoztatni a helyzetet. Összefoglalva: legyen aktív, különben nem vagy nehezen tartja meg üzleti előnyeit.
Milyen előnyökkel jár ez?
- pozitív megítélés a befektetők szemében
- a jövő elvárásaihoz igazodó üzleti modell kialakítása
- versenytársak megelőzése az új piaci igények gyorsabb kiszolgálásával
- szerepvállalás a társadalom felelős tagjaként
Szolgáltatásaink
Sikertörténetek
- MAM
- Megvalósíthatósági tanulmány Temesvár Önkormányzata részére
- Technikai energiahatékonysági tanulmány egy cukrászipari üzem részére, Románia nyugati részén
- Technikai energiahatékonysági tanulmány egy romániai divatlánc részére, az új energiaszabályozások eredményeként

Kapcsolat
Jenei Attila – Ügyvezető jenei.a@denkstatt.hu
Nyitrai-Cseh Melinda – Fenntarthatóság cseh.m@denkstatt.hu